Rendezvényeink

Ide kattintva megnézheti a többi képeket.Sikeresen befejeződött a 3. német nyelvi tábor. A tábor színhelye a muzslyai Szervó Mihály Iskola volt július 15-től 19-ig a Baden-Württemberg Tartomány Duna-menti Svábok Kulturális Alapítvány, A Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete, az Emmausz kollégium, a Road Flyers Motoros Klub, a Császárkert Kft valamint iskolánk támogatásával.
A tábor résztvevői meglátogatták a Veliki Bečkerek Német Humanitáris Egyesületet, a becskereki Történelmi Levéltárat, a városházát, a katolikus templomot, az erzsébetlaki etnoházat és a Császártóra is kirándultak.
A táborban 26 tanuló vett részt városunkból, a környező falvakból, valamint az idén először voltak tanulók a testvériskolánkból, a magyarországi Mindszentről.
A tábor célja a tanuláson és a szórakozáson  kívül az volt, hogy megismertesse a tanulókkal a német szokásokat, amelyeket az itteni németek még most is ápolnak.
Ezenkívül a tanulóknak sok szórakozásban volt részük, és új barátságok is születtek.
A tábor szervezői Koppi Juhász Gabriella és Lóczi Valéria német szakos tanárnők.

A képeket itt nézhetik meg.

Bővebben: Német nyelvi tábor

Füstölgő sapka, magasba szökő dugó, égnek álló haj – mindez a fizika népszerűsítése érdekében. Muzslyán láthatták ma ezeket a jelenségeket, kísérleteket a diákok, hisz a Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Észak-bácskai Pedagógusok Egyesülete szervezésében Vajdaságba látogatott a Fizibusz. A mostohagyermekként kezelt – természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés felkeltése, játékos, látványos, rendhagyó kísérleti órák megtartása volt a fő mozgatórugó, amikor 2007-ben beindult a Fizibusz program.

Bővebben: Muzslyán járt a Fizibusz

Ide kattintva megnézheti a többi képeket.A Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete a Tehetséggondozó program keretében a Nemzeti Tehetségpont - Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége támogatásával az idén első alkalommal szervezett a bánáti magyar iskolák tehetséges felsős tanulói részére nyári foglalkozást, a Mózes Krisztián (LogIQa Studio, MENSA HungarIQa) vezette visegrádi LogIQa tábor mintájára.

A nyári szünidő utolsó hetét a diákok egy rendkívül érdekes, logikai tanuló táborban tölthették Muzslyán, az ún. Parti iskolában, ahol a helybeli Road Flyers Motoros Klub adta át helyiségeit erre a célra. A foglalkozások hétfőn kezdődtek és tegnap fejeződtek be, amikor a tábortűz mellett kikiáltották a tábor legjobbjait, majd egy hatalmas búcsúestet szerveztek. A vidékről érkezett tanulók ma utaztak haza.
A képeket itt nézhetik meg.

Bővebben: Tehetséggondozó tábor

Találkozzunk itt is!

 

TÁMOGATÓINK



Német nyelvi tábor

A tábor célja, hogy a tanulók a nyári szünidőben aktívan szórakozzanak, vagyis hogy a szórakozás mellet gyarapítsák tudásukat német nyelvből.

Olvasson többet...

LogIQai tanulótábor

Nemzeti tehetségpont-Magyar Tehetsgésegitő Szervezetek Szövetsége támogatásával az idén első alkalommal szervezett a bánáti magyar iskolák tehetséges felsős tanulói részére nyári foglalkozást.

Olvasson többet...

Muzslyán járt a Fizibusz

Füstölgő sapka, magasba szökő dugó, égnek álló haj – mindez a fizika népszerűsítése érdekében. Muzslyán láthatták ma ezeket a jelenségeket
Olvasson többet...

Joomla templates by Joomlashine